Amerika belső politikai erői – a mélyállam
Ha sikeresek akarunk lenni a háttérhatalom elleni küzdelemben, akkor fel kell vennünk a harcot.
Ha sikeresek akarunk lenni a háttérhatalom elleni küzdelemben, akkor fel kell vennünk a harcot.
Választásra készül Dél-Afrika, ahol három évtizeddel az apartheid után már a fehérek vannak sarokba szorítva. Két, a CPAC-re érkezett dél-afrikai fehér előadóval beszélgettünk közösségük helyzetéről.
Az egykori alkotmánybíróval az Egyesült Államok progresszív erők uralta politikájáról, a közelgő elnökválasztásról és a woke-kal beborított egyetemi világról beszélgettünk.
A volt ausztrál kormányfő szerint tévedés azért „diktátorozni” a magyar kormányfőt, mert a magyar nemzet érdekeit szem előtt tartva időnként hajlandó akár az uniós konszenzussal is szembe menni.
Nehezen viseli az amerikai baloldal, hogy a konzervatívok jól érezték magukat Budapesten.
Itt még létezik az a világ, amelyet ők odahaza elképzelnek maguknak.
Teszi a dolgát vagy nincs más dolga? Ez a nap sem telik el magyarellenes kifakadás nélkül.
Hát a messziről jött amerikai embereknek azt mond Orbán, amit akar. Meg a saját szavazóinak is.
Az az egy nyugtat meg, hogy a miniszterelnök most nem figyel rám igazán. Ő a silóban tartózkodik. Vagy a szigeten, ezt még tisztázni kell.
A holland Szabadságpárt elnöke a budapesti CPAC után nyilatkozott elismerően Orbán Viktorról.
Csütörtökön megkezdődött Budapesten a világ konzervatív erőinek seregszemléje, melynek fő szónoka Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.
Milyen esélyei vannak a jobboldalnak az EP-választáson és az Egyesült Államokban? Mit gondol a Magyar Péter-jelenségről? Interjú az Alapjogokért Központ főigazgatójával.
Minden eddiginél nagyobb szükségünk van egy új Európai Parlamentre.
A CPAC kiváló alkalom a személyes kapcsolatok továbbépítésére.
Kulcsfontosságú választásokat előz meg az idei CPAC Hungary, amelyre a világ minden tájáról érkeznek hazánkba konzervatív politikusok és véleményformálók. Megnéztük, hogyan áll most a jobboldal szénája Európában és az Egyesült Államokban.
Tony Abbott, Ausztrália korábbi konzervatív miniszterelnöke is színpadra lép Budapesten.
Brüsszelben az uralkodó politikai ideológia kritikusait rendőri eszközökkel hallgattatják el – jelentette ki Szánthó Miklós a NatCon konferencia elleni hatósági fellépés kapcsán.
Itt a Mandiner Reakció! Heti világmegfejtés az Alapjogokért Központ operatív igazgatójával, Kacsoh Dániellel és Szilvay Gergellyel.